Premier League: pontot mentett a Soton a Villa Parkban

2014.11.25 18:20

Az első félidőben főleg a Southampton veszélyeztetett, de túl nagy bravúrra nem volt szükség a hazai kapustól, Brad Guzantól, hogy elkerülje a gólt. A másik oldalon viszont Fraser Forster hatalmasat hibázott a 29. percben.

 

Egy vaktában előrevágott labdára két southamptoni védő sem mozdult rendesen, míg Foster kirobbant a kapujából a tizenhatoson kívülre – feleslegesen. A labdát ugyanis egy pillanattal előbb érte el Gabriel Agbonlahor, majd miután megtolta azt, az üres kapuba gurított.

Ebben a szezonban mindössze két játékos lőtt gólt a Villában a bajnokságban. Agbonlahor mellett Andreas Weimann volt még eredményes. A házi góllövő listán ezután a mérkőzés után is mindenki dobogós maradt...

Pedig előzetesen a szezon meglepetéscsapata, a tabellán második Soton tűnt az esélyesnek a meccs előtt mindössze tizenhetedik Villa ellen.

A második játékrészben fásultnak tűnt a Southampton, meddő mezőnyfölényben futballozott a vendégcsapat, a támadók nem nagyon tudtak helyzetet kialakítani. Aztán a védelem kisegítette a csapatot. A 81. percben Ryan Bertrand harcolt meg a ball oldalon a labdáért, középre gurítását pedig a nagyot sprintelő Nathaniel Clyne vágta a kapu jobb oldalába.

Végül egy-egy ponttal gazdagodott mindkét csapat.

PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Aston Villa–Southampton 1–1
 (Agbonlahor 29., ill. Clyne 81.)

 

Vissza