Nem hagyják meglógni a Chelsea-t?
2014.11.24 09:17
Fura ezt leírni, de az eddigiek alapján a Southampton az egyetlen csapat, amely valamelyest tartani tudja a lépést a Chelsea-vel az angol bajnokságban. A PL egyik legötletesebb gárdája az egyik legszürkébb otthonába látogat hétfő este, vagyis jó esély mutatkozik arra, hogy folytassák jó sorozatukat a Szentek.
A Southampton azon kevés csapat közé tartozik a topligákban, ahol minden mozaikdarab a helyén van.
Szükségből kovácsoltak erényt a nyáron, hiszen a széteséstől féltették őket, de aztán fantasztikus igazolásokkal sikerült felvértezni a keretet.
A komplett csatársor, a fél védelem, és a kapus is új, ám a jelek szerint nem volt gond a beilleszkedéssel.
A Szentek elmúlt kilenc meccsükből nyolcat nyertek, hat alkalommal gólt sem kaptak. A Sunderlandnek egy nyolcast hintettek.
A White Hart Lane-en ért véget korábbi, négyes győzelmi szériájuk, most nem állnának meg itt, zsinórban ötödik sikerükre készülnek.
Az aktuális ellenfél az első néhány forduló után mélyrepülésbe kezdő Aston Villa lesz idegenben.
A birminghamiek a legutóbbi 710 játékperc alatt mindössze egyszer tudták megzörgetni a hálót a PL-ben.
Paul Lambert foghatja a fejét, mert legjobb csatára, Benteke eltiltott, az angol válogatott középpályás, Delph sérült, a védelemből Vlaar, Senderos és Baker sem egészséges.
Mindezt mérlegve téve nehéz elképzelni, hogy a Villa tartani tudja az állásait a labdával sokkal barátságosabb viszonyban lévő S'oton ellen.
A teljesség kedvéért pár érv a S'oton ELLEN:
Az AVFC-n fokozódik az eredménykényszer, biztos, hogy nem adja olcsón a bőrét.
A Villa a legutóbbi két bajnokiján azért már mutatott életjeleket. Sokáig vezetett otthon a Spurs ellen, aztán hat nappal később, az Upton Parkban nullán tartotta a West Hamet.
A védekezésben és támadásban egyaránt hasznos Steven Davis enyhébb sérüléssel bajlódik, és kimaradhat a piros-fehéreknél (ha Cork jó napot fog ki, akkor úgy-ahogy képes lehet a pótlására).
A S'oton sorsolása egyébként meglehetősen kedvező volt az idény első harmadára, a következő hetekben okosabbak lehetünk majd azzal kapcsolatban, mire is képes valójában a Koeman-csapat.
A várható kezdők:
Villa: Guzan - Hutton, Okore, Clark, Cissokho - Cleverley, C. Sánchez, Westwood - N'Zogbia, Agbonlahor, Weimann.
S'oton: Forster - Clyne, Alderweireld, Fonte, Bertrand - Cork, Wanyama, Schneiderlin - Tadics, Pellé, Mané.
Oddsok:
Villa: 4,60
döntetlen: 3,45
S'oton: 1,73

———
Vissza