Haladás: sok a sérült, de legalább Rózsa felépült

2014.11.25 18:53

Haladás: sok a sérült, de legalább Rózsa felépült

Nagy valószínűséggel Devecseri Szilárd és Halmosi Péter sem játszhat a Haladásban a szombati, Újpest elleni NB I-es bajnoki mérkőzésen – írja a szombathelyi labdarúgóklub hivatalos honlapja.

 

Rózsa Dánielnek a múlt héten fájt a térde, ezért egy-két edzést és a felcsúti mérkőzést kihagyta, ám kapusunk hétfőn már teljes értékű munkát végzett. – idézi a haladas.hu Jakab Ferenc masszőrt. – Devecseri Szilárdnak még a Sturm Graz elleni, ausztriai edzőmeccsen beszakadt a bal boka tokszalagja, azóta nem is edzett. Hétfőn megpróbálkozott a mozgással, ám abba kellett hagynia a tréninget, nem valószínű, hogy szombaton játszhat. Katona Máté a Pápa elleni Ligakupa-meccsen szenvedett részleges bokaszalag-szakadást, de vélhetően szerdán már edzésre jelentkezik. Medgyes Zoltánnak, csakúgy mint Gyurján Mártonnak, a szeméremcsontja gyulladt be, ősszel már egyikük sem léphet pályára. Ráadásul előbbinek a héten kiveszik a torokmanduláját is. Halmosi Péternek a felcsúti bajnokin rúgták meg a bal talpcsontját, hétfőn volt röntgenen a kórházban. Törést nem mutattak ki, de csonthártyagyulladása van, és bevérzett, bedagadt a talpcsontja, és bár Cucu játszani akar szombaton, erre jelen pillanatban kevés az esély.”

LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
November 28., péntek
19.00 Dunaújváros PASE–Budapest Honvéd (tv: Duna) Iványi Zoltán
November 29., szombat
14.00  Újpest FC–Szombathelyi Haladás (tv: M1) Fábián Mihály
16.00  MTK Budapest–Pécsi MFC Pintér Csaba
16.00 Lombard Pápa–Videoton (tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK (tv: Sport1) Solymosi Péter
20.00 Ferencváros–Kecskeméti TE (tv: Sport1) Erdős József
November 30., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Nyíregyháza Spartacus (tv: M2) Vad II István
18.30 Győri ETO FC–MVM-Paks (tv: Sport2) Kassai Viktor


 

 

Vissza